Tanárképzés

• Bologna-értékelés. Egyszer saját valóságos tapasztalatainkat az „ideológiai” körítés nélkül ki kellene cserélni!
• Paradigmák, paradigmaváltások (nyelvfelfogásban, nyelvtanításfelfogásban értékekben stb.)
• A tanár-diák kommunikáció lehetőségei, korlátai és esélyei, „nyeelvek” egymás mellett élése
• A felsőoktatási értékelés kultúrája (mint mintanyújtás)

Elmerengtem azon, mitől lehetnék jó pedagógus. Milyen pedagógusképzés az, ahol bemegyek én, ott „történik valami”, és kijön egy jó pedagógus.  De mi lehet az a valami? Száznál is több dolog jutott eszembe, de én csak egyet akartam, a legfontosabbat. Nem kedvelem a „csak egyet választhatsz” feladatokat, de most belekényszeríttetem magam a döntésbe. Eljátszottam a gondolattal: Ha találkoznék egy Jó tündérrel, és lehetne egy kívánságom, mit kívánnék? A cím jutott eszembe, és azóta sem ereszt.
Majd tovább gondolkodtam, és igaz kedvetlenül, de be kellett látnom, nekem könnyű megérteni azt a gyereket, akinek az idő néha megáll, majd elszalad. Azt is értem, kár küzdeni ellene. Mert ha küzd, és nagyon akar figyelni, először a tanár beszél, de ő már nem hallja, majd elkezd mozogni a tábla, aztán a pad, végül az egész terem, és a vége ugyanaz, mint mikor nem küzdött: az idő megáll, majd elszalad.
Nekem könnyű megérteni azt a diákot, aki számára a határidő, osztályzat lényegtelen. Inkább vállalja, hogy nem tudja, hogy elfelejtette megírni, mert nem tartja elég jónak, mert nem tökéletes.
Nekem könnyű elfogadni őket, mert ők én vagyok.
De hogy győzzelek meg téged, hogy ők éppoly értékesek,… gyerekek, mint az, aki számára az idő folyamatosan, egyenletesen múlik, aki elfogadja, sőt lehet, van olyan, aki még büszke is arra, hogy nem tökéletes. Aki lehet, épp te vagy.
És te? Te miként tudnál meggyőzni engem, hogy a te világod sem jobb, vagy rosszabb, csak más, mint az enyém.
Bárcsak tudnám a választ!
Bárcsak egyszer mégis összefutnék egy Jó tündérrel, és még egy kívánságom is lehetne! Most azt hiszem, azt kérném, hogy miközben ott „történik valami”, mutassa meg nekünk, hogy mi lenne, ha neked volnék!

Kedves Olvasóm, mindenekelőtt úgy illik, hogy bemutatkozzam. Én vagyok Ollé János blogbejegyzésének másik „átirányított hozzászólója”, Zen (az egyik), már „felvéste” gondolatait a felületre. Rám is igaz, éppúgy mint előttem szólóra, hogy szakdolgozatírás előtt és közben vagyok, de megpróbálom röviden összefoglalni hozzászólásaim lényegét.

Másodsorban, szeretném tisztázni azt is, hogy címem nem túlzott egoizmusra utal, csupán azt próbálja szemléltetni, hogy a továbbiakban Önök elé tárt szemlélet, vélemény az enyém, nem állnak mögötte reprezentatív kutatási eredmények, csak sok elmélet és egy rövid, de annál erőteljesebb nyomott hagyó közoktatási gyakorlat.

A már említett hozzászólásomat egy számomra nagyon fontos elv szülte, amit most itt szeretnék az „egység” elvének hívni, azért így, mert most nem jut jobb eszembe. J És hogy ez miért fontos nekem, azt szeretném pontokba szedve összegyűjteni.

1. Én is azon a véleményen vagyok, hogy fontos lenne az első évtől, héttől a tervezett, végiggondolt szempontok mentén történő megfigyelés a pedagógushallgatók számára. Egyrészt azért, mert szembesülne, szembesülnie kellene azzal, hogy ez a „könnyű” szakma nemcsak könyvről, hanem emberekről, és nem jó, vagy rossz emberről, gyerekről, hanem nagyon sok és nagyon sokféle emberről, gyerekről szól. Másrészt az oktatás tartalma nem külön elméletről és gyakorlatról szólna, hiszen az egyik nincs meg a másik nélkül. Az elmélet fontosságát, értelmét a gyakorlatban értjük meg, a gyakorlatot pedig az elmélet segíti, fejleszti, teszi jobbá, pontosítja.

2. Az általam vizionált jövőben a fenti elv, ha úgy tetszik, a rendszer szintjén azt jelenti, hogy az eredményes felsőoktatás és a termékeny közoktatás nem egymással szemben meghatározott létező, hanem egy egymást kiegészítő, együttműködő, egymással párbeszédet folytató, egymásra reflektáló hálózat. Ebben a jövőben a mi közös felelősségünk éppúgy a gyerek, a fiatal és a pedagógushallgató is. Az egyetemé, oktatóé éppúgy, mint a mentortanáré, közoktatásé.

3. Ez az elv intézményi szinten azt jelentheti, hogy a különböző szintek (óvoda, általános iskola, középiskola) is jobban megismerik egymás munkáját, követelményeit stb. Bármilyen iskolatípusba készül egy hallgató, ismerje meg, figyelje meg az óvodában, az általános iskolában, és a középiskolában folyó munkát is. Lássa, látassuk meg vele, és vetessük vele észre a folyamatot, ne csak egy részletet, területet.

Véleményem szerint, a már sokat emlegetett blogbejegyzés hozományaként kialakult pöttöm vita perspektivikus. Zen és én a közoktatásból szemlélődünk, vitapartnereink a felsőoktatásból, pedagógusképzésből látják a világot. 

(Tudom kimaradt az egyéni szint, és még sok minden más is, de a szakdolgozatom már nagyon kiabál felém…)