Miután Ollé János kellő határozottsággal "ideterelt" bennünket blogjának egyik bejegyzése nyomán, ahol is az eredeti témától némileg elkanyarodva, illetve annak egyik elemén rágódva a pedagógusképzés rejtelmeibe bonyolódtunk bele, gondoltam nem hagyom cserben az engem buzdítót, megírom ezt a bejegyzést. Bár annyi közöm van a tanárképzéshez, mint a focihoz - érintőleges - bekiabálok a partvonalról (így szakdolgozat írás, prezentációgyártás, vizsgára tanulás közben/helyett).
A felvetés, mely nem az enyém, az volt, hogy a pedagógusképzésbe már az első pillanattól kezdve kellene élő, tantermi "gyakorlatot" tenni. Na nem arról van szó, hogy lelkes érettségizett ifjak állnak neki órákat tartani, hanem arról, hogy beüljenek megfigyelni órákat, tapasztalataikat mentor segítségével megbeszéljék, elemezzék. Ezt én több okból tartanám nagyon jónak. Hármat meg is írtam a kommentemben, de ide is idevésem:
A tanárképzésbe érkező hallgatók rengeteg tanulás-tanítás-oktatás-nevelési helyzetből származó tapasztalattal rendelkeznek. Ezek nagy része nem tudatos, egy része nyilván az, hiszen valamiért választották ezt a szakmát. Számos nézettel, hiedelemmel rendelkeznek a tanárságról, a tanításról, az iskoláról, mint olyanról. Ezeket a nézeteket minél hamarabb tisztázni kell, a hiedelmeket ütköztetni a valósággal, tudatosítani és ha szükséges, akkor meg kell változtatni. Ennek egyik(!) nagy támogatója lehet az azonnali "gyakorlat", hiszen már az első pillanattól kezdve az ő addigi tanulói szemüvegéről tanári szemüvegre kell váltania.
A másik ok az, hogy az elmélet és a gyakorlat szerintem együtt jár. Nem elég beszélni valamiről, kell tudni csinálni is (megfordítva hogy is van ez? :-)). Nem kétséges, hogy szükséges a különböző tárgyak elméleti részeit megtanulni. Egyrészt nem találkozunk mindig mindennel, fel kell készülni az előre nem látható helyzetekre is. Tudatosan kell végezni a munkát, magunkra is reflektálni, fejlődni kell, haladni a korral, az eredményekkel, a gyerekekkel. Az elmélet a jó gyakorlatot megerősíti, a rosszat korrigálhatja (fő az optimizmus!), stb. De a mai oktatási rendszerben nagyon elválik egymástól az elmélet és a gyakorlat (nyilván van kivétel, én az átlagról szólok!). Így pedig elvész az elmélet hatása. Mire a gyakorlatra kerül a sor, az elmélet egy része törlődik (lásd vizsgatanulás). A hiányos tudással kezdett valódi, éles gyakorlat hatása erősebb lesz, és már készen is állnak a rossz beidegződések. Nem beszélve a kedves kollégákról, akik egy része így: "Ugyan, nem lehet itt újítgatni, kiscsillag! Persze az okosok az egyetemen tudják, mi? Gyereket se látnak, nem hogy egy valódi iskolát! Majd rájösz, hogy itt nem lehet semmi újat bevezetni ilyen gyerekek, vizsgarendszer és adminisztráció mellett." Míg a gyakorlat és elmélet állandó kölcsönhatása sokkal motiváltabbá teheti a hallgatókat az elmélet megtanulásában, hiszen segít megérteni a gyakorlatot. (Már, ha tényleg van hozzá köze!) És magabiztosabbá tehet, ellenállóbbá a nyomással szemben, mert igenis tudja, hogy működhet.
További, ezzel szorosan összefüggő ok szerintem az, hogy a gyakorlóiskolai rendszer nem tud kellőképp felkészíteni a valós iskolai életre. Egy gyakorló gimnázium és egyik-másik szakiskola, szakközépiskola, de sajnos gimnázium között óriási távolságok vannak. De nagyon durvák. Ami bizony a frissdiplomás csillogószemű tanároknak nagy pofont tud jelenteni, sok, életre szóló kudarccal megspékelve. Ezért is lenne jobb, ha minden tanárjelöltnek mindenféle iskolai formában kéne gyakorlatozni, és nem csak gyakorlóiskolákban. Ehhez pedig nyilván egy jó mentorrendszer is szükséges a megfelelő ösztönzési és minőségbiztosítási elemek beépítésével.
Mire kell "születni"? Szerintem nem a pedagógus szakmára kell születni (vagy orvosra, vagy focistára). Nem született pedagógusok vannak. Olyan emberek vannak, akik amit csinálnak, azt jól akarják csinálni és ezért tesznek (műtenek, gólt rúgnak, tanítanak), fejlődni akarnak, sikert akarnak elérni (kinek mi az, persze) és van, aki elvan azzal, ami épp van. Szerintem inkább ez a nagy különbség...
Utolsó kommentek