Tanárképzés

Minden, ami tanárképzés

Facebook oldalunk

e-Etikett

Utolsó kommentek

A pedagógusképzés (és én)

2011.03.28. 19:16 Domonkos Kati

Kedves Olvasóm, mindenekelőtt úgy illik, hogy bemutatkozzam. Én vagyok Ollé János blogbejegyzésének másik „átirányított hozzászólója”, Zen (az egyik), már „felvéste” gondolatait a felületre. Rám is igaz, éppúgy mint előttem szólóra, hogy szakdolgozatírás előtt és közben vagyok, de megpróbálom röviden összefoglalni hozzászólásaim lényegét.

Másodsorban, szeretném tisztázni azt is, hogy címem nem túlzott egoizmusra utal, csupán azt próbálja szemléltetni, hogy a továbbiakban Önök elé tárt szemlélet, vélemény az enyém, nem állnak mögötte reprezentatív kutatási eredmények, csak sok elmélet és egy rövid, de annál erőteljesebb nyomott hagyó közoktatási gyakorlat.

A már említett hozzászólásomat egy számomra nagyon fontos elv szülte, amit most itt szeretnék az „egység” elvének hívni, azért így, mert most nem jut jobb eszembe. J És hogy ez miért fontos nekem, azt szeretném pontokba szedve összegyűjteni.

 

1. Én is azon a véleményen vagyok, hogy fontos lenne az első évtől, héttől a tervezett, végiggondolt szempontok mentén történő megfigyelés a pedagógushallgatók számára. Egyrészt azért, mert szembesülne, szembesülnie kellene azzal, hogy ez a „könnyű” szakma nemcsak könyvről, hanem emberekről, és nem jó, vagy rossz emberről, gyerekről, hanem nagyon sok és nagyon sokféle emberről, gyerekről szól. Másrészt az oktatás tartalma nem külön elméletről és gyakorlatról szólna, hiszen az egyik nincs meg a másik nélkül. Az elmélet fontosságát, értelmét a gyakorlatban értjük meg, a gyakorlatot pedig az elmélet segíti, fejleszti, teszi jobbá, pontosítja.

2. Az általam vizionált jövőben a fenti elv, ha úgy tetszik, a rendszer szintjén azt jelenti, hogy az eredményes felsőoktatás és a termékeny közoktatás nem egymással szemben meghatározott létező, hanem egy egymást kiegészítő, együttműködő, egymással párbeszédet folytató, egymásra reflektáló hálózat. Ebben a jövőben a mi közös felelősségünk éppúgy a gyerek, a fiatal és a pedagógushallgató is. Az egyetemé, oktatóé éppúgy, mint a mentortanáré, közoktatásé.

3. Ez az elv intézményi szinten azt jelentheti, hogy a különböző szintek (óvoda, általános iskola, középiskola) is jobban megismerik egymás munkáját, követelményeit stb. Bármilyen iskolatípusba készül egy hallgató, ismerje meg, figyelje meg az óvodában, az általános iskolában, és a középiskolában folyó munkát is. Lássa, látassuk meg vele, és vetessük vele észre a folyamatot, ne csak egy részletet, területet.

Véleményem szerint, a már sokat emlegetett blogbejegyzés hozományaként kialakult pöttöm vita perspektivikus. Zen és én a közoktatásból szemlélődünk, vitapartnereink a felsőoktatásból, pedagógusképzésből látják a világot. 

(Tudom kimaradt az egyéni szint, és még sok minden más is, de a szakdolgozatom már nagyon kiabál felém…)

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény pedagógusképzés pedagógus

A bejegyzés trackback címe:

https://tanarkepzes.blog.hu/api/trackback/id/tr812779578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása